Kedves Szentatya!

Kérem, nézze meg a videót, amit Önnek készítettem.
Többet is el szeretnék elmondani magamról.
Zentai Georginának hívnak. Budapesten születtem és ott élek ma is. A kommunizmusban
nőttem fel hit nélkül, de a születésem után rögtön megkereszteltek. Édesapám a Magyar
Tenisz Szövetség főtitkára volt. Ez volt a legmagasabb pozíció ebben a sportban, és azzal járt,
hogy az apukám pártvezetőségi tag volt. Vallási nevelés szóba sem jöhetett. A Katolikus
Egyházzal 29 évesen kerültem kapcsolatba, amikor meg szeretettem volna kereszteltetni az
újszülött kislányomat. Egy nagyszerű paphoz kerültem, aki bevezetett a hitbe. Nagyon
szerettem őt, és nagyon sokat köszönhetek neki. Tavaly óta a Szentek Közösségében él.
Évről évre egyre szorosabb kapcsolatba kerültem a vallással. A hitet azonban magától az Úrtól kaptam
már jóval korábban.
22 éves voltam. Angol-orosz szakra jártam a Tanárképző Főiskolára, ahol részképzésben a
Szovjetunióba utaztam az orosz nyelv gyakorlása céljából. Vlagyimirban tanultam az ottani
Tanárképzőn. Egyik este, nemsokkal a megérkezésem után, későn, a sötétben, egyedül
sétáltam a városban. Egy templom mellett haladtam el, ahonnan csábító zene hallatszott ki.
Bementem. Elkápráztatott a látvány, az ikonosztáz, a tömjén illata, amely átjárta az egész
templomot és a hívek gyönyörű éneke. Elragadtatásba estem. Nem emlékszem másra, csak
arra a mennyei érzésre, amiben részem volt, és amit nem lehet szavakban elmondani, mert
más dimenzióhoz tartozik; oda, ahova a szavak nem érnek fel. Azt a boldogságot keresem
azóta is, de a földi életben nem lehet rátalálni. Amikor magamhoz tértem, már üres volt a
templom. Vége volt a misének. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig tartott. Mindez 1983-ban,
a kommunizmus legközepén, a Szovjetunióban történt. Úgy gondolom, már ez is csoda. A
leglehetetlenebb körülmények között találkoztam Istennel, az Úrral. Ez is segít abban, hogy
azon a nehéz úton, amelyen járok, ki tudjak tartani a hitben.
Jézus Krisztus azt mondta nekem, hogy papnő és papné leszek. Igaz, hogy ennek már
csaknem harminc éve, de én töretlenül hiszek benne. Még akkor is, ha olyan hihetetlennek
tűnik, ahogy az oroszországi Isten élményem. A hitben példát ad nekem Ábrahám, aki több
mint 75 évet várt arra, hogy az egyik isteni ígéret beteljesedjék az életében, és megszülessen
az egyetlen örököse Sárától.
Bűnös ember vagyok. Két gyermeket fogantam házasságon kívül, két különböző férfitól. Soha
nem éltem párkapcsolatban. A gyermekeimet egyedül, a szüleim segítségével neveltem fel.
Nem adtam nekik apát, csak a Mennyei Atyát. Viszont az ÚR megbocsátotta minden
bűnömet, és a fiam születése óta, ami 25 évvel ezelőtt volt, nem vétkeztem.
Jézus Krisztus a szívembe ültette a vágyat a szentségek kiszolgáltatására. Szeretnék
példát adni a hit továbbadására a családon belül, ami nemcsak a legelső, hanem a legerősebb
és legfontosabb nevelési területe is az embernek. Nagyon szeretnék menekült gyermekeket
befogadni. Meg kell mutatni a világnak, hogy nem kell félni a menekültektől. Azok az
emberek semmivel sem rosszabbak, mint mi, és segítségre szorulnak. Ha a papok nem
mutatnak példát, akkor ki.

Kedves Szentatya!

Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van. Tudom, hogy nagyon nagy bátorság kell
évszázadok megkövesedett szokásain változtatni. Én is nagyon nehéz úton haladok. El sem
gondolná. Az egységért harcolok, mert az Úrnak ez a kérése, mindenhova tartozom, de
mindenütt azt élik meg, hogy nem a közösségük teljes tagja vagyok, és ezért többször
kitaszítottak, állandóan megleckéztetnek, megaláznak, megmutatják, hogy mit érdemel az, aki
nem oda tartozik. Pedig Jézus Krisztus mindenkié. Teljes szívvel. A katolikusoké, a
lutheránusoké, a kálvinistáké, a metodistáké, a zsidóké is egyaránt. Hogy ne folytassam a sort.
Már az is nagy csoda, hogy a sok akadály ellenére elvégeztem mindkét felekezet teológiai
szakát. Aki ismeri az utamat, az tudja, hogy az elbocsátástól kezdve mennyi
igazságtalanságon, mennyi elutasításon és reménytelen helyzeten mentem keresztül.
Kizárólag az Úr csodájának köszönhető a siker. Azt hiszem, ez egy másik bizonyíték arra,
hogy Istentől származik a küldetésem. Talán azért kéri az ÚR a böjtöt, hogy ne gondolja
Egyházunk azt, hogy a sátántól való a vágyam, hogy papnő és papné legyek. Lehet, hogy
most nem valósul meg, de életem végéig hinni fogok az ÚR ígéretében.

Nagyon nagy szeretettel, imával, hittel és reménnyel várom Budapestre,

Georgina Zentai