Kedves Szentatya!

Az Aenigma Sacra-ból található egy kis rész az idézeteknél is a honlapon. Most szeretnék megmutatni Önnek egy másik idézetet, amit nem tettem bele a diplomamunkámban, mert szerettem volna elvégezni az Egyetemet, és ha beleteszem, akkor ezt eleve kizárom. A könyvbe viszont minden igazságnak helye van.

AENIGMA SACRA

BEVEZETÉS

Ez a munkám a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre beadott diploma dolgozatom kibővített változata. A terjedelem korlátozása és egyéb okok miatt oda nem fért bele minden gondolatom, ezért most ebben a könyvben szeretném elmondani, és a Budapesti Eucharisztikus Kongresszusra is szánom a kereszténységen, a vallásokon, valamint az egész emberiségen belüli egység elősegítése érdekében.

A szentmise egy nagy misztérium, amiben mindazok részesedni tudnak, akik nyitott szívvel vesznek részt rajta. Megérzik az ÚR jelenlétét, megtapasztalják hatalmas szeretetét, növekednek lélekben a tanítások során, és ami a legfontosabb, egyesülnek Istennel a communio-ban.

Ebben a könyvben, amiben egy katolikus szentmisén veszünk részt, ami a Szentírásra épül, ilyen lelki élményekben szeretném részesíteni az olvasókat: a katolikusokat és a nem katolikusokat egyaránt, sőt a nem keresztényeket is. 

Remélem, hogy ez az írás tudatosíthatja a liturgia felépítésének eredetét, célját és kegyelmi adományait.

Kellemes perceket, órákat, lelki épülést, Jézus Krisztushoz való közeledést kívánok minden kedves olvasónak.

BIBITE EX EO OMNES

Most szeretnék egy kicsit kitérni a bor és a kenyér külön átváltoztatására és külön vételére. Kálvin Jánost idézem megint, de most nem szállok vele vitába, legalábbis a véleményével nem, azzal egyet értek, csak azzal a gyűlölettel nem tudok azonosulni, amivel Katolikus Egyházunk felé fordul. Ezt írja: 

„Azt bizonygatják, hogy egy szín alatt az egész össze van foglalva, amennyiben a test nem választható el a vértől. Mintha bizony Urunk ok nélkül választotta volna el a kettőt egymástól. Mert ha a részek közül akármelyiket, mint felesleget mellőzhetjük, balgaság volt azokat külön-külön ajánlani.
\KÁLVIN, J., Rövid értekezés az Úrvacsoráról, Magyar Kálvin fordítók, Pápa 1909, 30.\

Úgy gondolom, nagyon sok igazság van ezekben a szavakban. Megváltoztattuk Urunk rendelését, aki a kenyeret és a bort is átváltoztatta, és mindkettőt külön nyújtotta a tanítványainak. Talán Ő nem tudta, hogy a testben benne van a vér? A legfájóbb számomra az, hogy bár ezt mondjuk, a papok, és az oltár „személyzete” mégis mindig két szín alatt áldoz. Az ő számukra nincs benne a testben a vér? 

Azt a választ szoktuk kapni arra a kérdésre, hogy ez miért van így, hogy Urunk is csak a tanítványainak nyújtotta a bort. És a kenyeret nem? És a padban ülők nem az ÚR tanítványai? 

Itt most szeretném kifejteni, hogy mi a különbség a között, hogy a testben ott van a vér, vagy hogy Urunk Szent Vérét is ihatjuk.

Tudjuk, hogy a lélek a vérben lakik. Tehát, amikor Isten Lelkét, vagyis Krisztus Vérét magunkhoz vesszük, erőt merítünk belőle. Dogmatikánk két tétele így hangzik: 

„A megigazult ember részesedik az isteni természetben, Isten fogadott fia és örököse lesz, teremtetlen ajándékot: a benne lakó Szentlelket, és teremtett ajándékot: megszentelő kegyelmet kap.”

„A tettre adott (aktuális, segítő) kegyelem közvetlenül megvilágítja az értelmet és indítja az akaratot, az üdvös cselekedetet megelőzi és segíti.” 

Ez a két tétel magyarázza a test és a vér külön vételét. 

Krisztus Szent Testét az újbóli megszentelés, megtisztulás és megistenítés eszközének látom, míg a Szent Vérét az aktuális kegyelemnek, amely megerősít és segít minket az Úton való haladásban. Úgy gondolom, hogy amíg ezen a földön járunk, erre is szükségünk van. Arról nem is beszélve, hogy ez volt Urunk rendelése. Tehát, habár a testben benne van a vér, és ha külön vesszük nem születik új anyag, csak származik belőle egy koncentrált erő, nekünk azt kell cselekednünk, amit Urunk mond, mert Ő látja azt is, amit mi nem.

Itt szeretném mellesleg megjegyezni, hogy én úgy gondolom, hogy a klérikusok, amiatt, hogy bűnt követnek el, mert csak magukat részesítik Krisztus Urunk Szent Vérében, sajnos, szintén nem részesülnek a Szent Vér kegyelmeiből.

A vér másik szerepe a szövetség megerősítése. Isten nemcsak a papokkal kötött szövetséget, hanem az egész Egyházzal, a királyi papsággal. Mindenkinek szüksége van ennek a szövetségnek az újra megélésére. Ha ez megtörténne, nem hiszem, hogy egyetlen keresztény ember is elvesztené a hitét, és ateistává válna, vagy esetleg más vallásba lépne.

Protestáns testvéreink – akiknek az egyetemén szintén tanultam teológiát, és nagyon szeretem és tisztelem őket – úgy érzik, hogy a Katolikus Egyház fölényes viselkedést tanúsít, és meglátásom szerint ez a legnagyobb akadálya az egységnek. 

Ha mi is le tudnánk szállni a lóról, és be tudnánk ismerni, hogy hibáztunk, meggyőződésem, hogy mérföldeket haladnánk előre az egység felé. 

Mi jogosan várjuk el, hogy az unio érdekében a reform egyházak ismerjék el a transsubstantiatio valóságát, hiszen az igazság még az egység érdekében sem csorbulhat, de vajon ők nem várják-e el jogosan, hogy mi pedig térjünk vissza a két szín alatt áldozásra, Urunk parancsát és az ősi hagyományt követve? 

Mégpedig nem bemártással, hanem külön véve a Szent Vért. 

Urunk is ezt várja el tőlünk, és az apostolok is így cselekedtek.